Kvótával áttörni azon a bizonyos üvegplafonon, egyre közelebb a célhoz!

A női kvóta ismét napirenden van az Európai Unióban, ezúttal talán nagyobb nyomatékkal is, hiszen a Reuters arról számolt be, hogy 27 tagállam foglalkozási és szociális minisztere már rá is bólintott egy a kvóta bevezetésével kapcsolatos javaslatra, melynek útja egyenesen az Európai Parlamentbe vezet a tervezet megvitatása érdekében. Egy tavaly októberi állapot szerint a cégek vezető testületeiben még mindig csak 30,6%-os a női részarány, az elnöki székét pedig mindössze 8,5%-ban tölti be nő, úgyhogy van még hova fejlődni a tagállamoknak.Az új lendületet a kvóta irányába a legújabb tanulmány eredménye adta, mely rámutatott arra, hogy a Covid-19 aránytalanul magas negatív hatással volt a nőkre a munkahelyi érintettségtől kezdve egészen a családon belüli erőszakig, ami csak tovább mélyítette az egyébként is meglehetősen mély szakadékot a nemek között. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden EU-s tagállam gyenge lábakon áll ezen a téren! 8 uniós ország, köztük Franciaország is, már rendelkezik nemzeti szintű kvótával, mégis az EU egészét nézve magas azoknak a tagállamoknak a száma, akik semmit nem mozdultak előre ezen a téren. Pedig életképes a lépés Európában is, a 8 ország példája is bizonyítja, úgyhogy mi üdvözöljük az e téren tett előrelépéseket.Amit a Parlament elé terjesztett törvényjavaslatról tudni lehet dióhéjban:• azokra az Európai cégekre terjed ki, amelyek rendelkeznek legalább 250 fős munkavállalói létszámmal;• a tervezet nem ír elő szankciókat a célok teljesítésének az elmulasztása esetén, inkább csak irányt mutat azzal a céllal, hogy a cégek elkezdjenek a témával foglalkozni és vezessenek be egyértelműbb politikákat a szakadék enyhítése érdekében;• minden országnak lehetősége lesz 33% – 40% cél között választani.A tervezet még így is, hogy csak a 250 fős munkavállalói létszámmal rendelkező, nagyobb cégekre vonatkozik, összességében nem kis érintettséget jelent, hiszen várhatóan több mint 2300 céget és körülbelül 450 millió embert érint majd.*

Egy rendkívül fontos gondolatot a kvóta kapcsán azért nem győzünk hangsúlyozni: A KVÓTA BEVEZETÉSÉT CÉLSZERŰ EGY JÓ FELKÉSZÜLÉSI FOLYAMATTAL KEZDENI – HISZEN HIRTELEN, EGYIK NAPRÓL A MÁSIKRA NEM LESZNEK KIVÁLÓ NŐI SZAKEMBEREK EGY OLYAN TERÜLETEN, MELLYEL EDDIG PL. KEVESEBBEN FOGLALKOZTAK!

Arról pedig, hogy miért is fontos a nők képviseltetése a vállalatok vezető testületeiben az alábbi cikkünkben olvashatsz: https://www.facebook.com/…/a.18026762…/4705483742839297/

*A teljes cikket angol nyelven itt tudjátok elolvasni: https://www.reuters.com/…/eu-gives-initial-agreement…/